Zsoltárok könyve 16

Krisztus önfeláldozásáról és föltámadásáról.

1 Dávid irása. Tarts meg engem, Uram! mert benned bíztam. 2 Mondám az Úrnak: Én Istenem vagy te, azért javaimra nincs szükséged. 3 A szentekhez, kik az ő földén vannak, irányozta csodálatosan minden hajlandóságomat. 4 Megsokasodott az ő inségök; azután siettek. Nem hivom egybe gyülekezetöket véráldozatokra, sem nevöket nem említem ajkaimmal. 5 Az Úr az én örökségem és kelyhem része; te vagy, ki visszaadod nekem örökségemet. 6 A sorskötél nekem jelesre esett; mert jeles örökség jutott nekem. 7 Áldom az Urat, ki értelmet adott nekem; még éjjel is erre intenek engem veséim. 8 Szemem előtt viselem az Urat mindenkoron; mert jobbomon vagyon, hogy ne ingadozzak. 9 Ezért örvend szívem és vígad nyelvem; azonfölül testem is reményben fog nyugodni; 10 mert lelkemet nem hagyod pokolban, és nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson. 11 Megismertetted velem az élet útait, betöltesz engem örömmel, a te orczáddal, jobbodnál mindvégig gyönyörűség vagyon.

Idézi 20

Ez a fejezet Ecclesia In Europa(§20)Evangelium Vitae(§46)Fides Et Ratio(§15)Redemptionis Donum(§8)
v. 2 Summa (EN)(II-II 81.6II-II 88.3)Redemptionis Donum(§8)
v. 5 Evangelium Vitae(§46)Haerent Animo(§6)
v. 9 CCC(¶627)Summa (EN)(II-II 83.12)
v. 10 CCC(¶627)Summa (EN)(III 51.3Suppl 78.2)
v. 11 Summa (EN)(I-II 34.3III 57.1III 58.1)Catechesi Tradendae(§31)Ecclesia In Europa(§20)Fides Et Ratio(§15)