Zsoltárok könyve 18

Dávid hála-imája, hogy ellenségeitől megszabadúlt.

Végig az Úr szolgájaé, Dávidé, ki az Úrnak ez ének igéit előadta az napon, melyen megmentette őt az Úr minden ellensége kezéből és Saul kezéből, és mondá: Szeretlek téged, Uram! én erősségem. Az Úr az én erősségem, oltalmam és szabadítóm; Istenem az én segítőm, és benne bízom; én oltalmazóm, és szabadúlásom szarva és pártfogóm. Dicsérve segítségűl hivom az Urat, és ellenségeimtől megszabadúlok. Körűlvettek engem a halál fájdalmai, és a gonoszság árjai megháborítottak engem. A pokol fájdalmai megkörnyeztek engem; elővettek a halál tőrei. Szorúltságomban segítségűl híttam az Urat, és az én Istenemhez kiáltottam: és meghallgatá szómat az ő szent templomából; és színe előtt való kiáltásom füleibe jutott. Megindúlt és megrendűlt a föld, a hegyek alapjai megrázkodtak és ingadoztak, mert haragudott rájok. Füst ment föl az ő haragjában, és tűz gyúladott orczájától; a holtszenek meggyúladtak attól. Meghajtotta az egeket, és leszállott; és homály volt lábai alatt. És a kerubok fölé ment, és szállott, röpűlt a szelek szárnyain. Rejtekévé tette a sötétséget, körűle sátorává a sötétes vizet az ég felhőiben. A szine előtti villogástól szakadoztak a felhők, a jégeső és parázstűz. És az Úr dörgött az égből, és a Fölséges szózatát adta, jégesőt és parázstüzet. És kibocsátá nyilait, és elszéleszté őket, a villámokat megsokasította, és megzavará őket. És meglátszottak a vizek forrásai, s fölfedettek a földkerekség alapjai a te dorgálásodtól, Uram! a te haragod szelének fúvásától. Elküldött a magasból, és felvőn engem, és felvona engem a sok vízből. Megmentett engem igen erős elleneimtől, és azoktól, kik engem gyülöltek; mert hatalmat vettek rajtam. Megelőztek nyomorúságom napján; és az Úr lőn oltalmam. És kivezetett engem a térségre; megszabadított, mert kedvelt engem. És az Úr megfizet nekem igazságom szerint, és kezeim tisztasága szerint fog jutalmazni engem; mert megőriztem az Úr útait, és istentelenűl nem cselekedtem Istenem ellen. Mivel minden itélete szemem előtt vagyon, és az ő igazságát nem taszítottam el magamtól. És ártatlan leszek előtte, és őrizkedni fogok gonoszságomtól. És az Úr megfizet nekem igazságom szerint, és kezeim tisztasága szerint az ő szemei láttára. A szenttel szent leszesz, és az ártatlan férfiúval ártatlan leszesz. A választottal választott leszesz, és az elveteműlttel elvetemedel. Mert te az alázatos népet megmented, és a kevélyek szemeit megalázod. Mert te, Uram! megvilágosítod szövétnekemet; én Istenem! világosítsd meg sötétségemet. Mert teáltalad menekedem meg a kísértettől, és Istenemmel átmegyek a kőfalon. Az én Istenem útja fertőzetlen; az Úr beszédei tűzzel megpróbáltattak; ő minden benne bízónak oltalmazója. Mert kicsoda Isten az Úron kivűl? vagy kicsoda Isten a mi Istenünkön kivűl? Isten az, ki körűlvett engem erősséggel, és feddhetlenné tette útamat; ki olyanokká tette lábaimat, mint a szarvasokéi, és magas helyre állított engem; ki harczra tanítja kezeimet, és karjaimat olyanokká tette, mint a réz-ijat. És nekem adtad szabadításod oltalmát, és jobbod fölemelt engem; és fegyelmed végre megigazított engem, és fegyelmed megtanít engem. Tért adtál lépéseimnek alattam; és nem erőtlenedtek el lábaim. Üzőbe veszem ellenségeimet, és megfogom őket, és nem térek vissza, míg el nem fogynak. Összetöröm őket, és föl nem kelhetnek; lábaim alá fognak esni. Felöveztél engem erősséggel a harczra, és alám vetetted az ellenem támadókat. Elleneimmel hátat fordíttattál nekem, és gyülölőimet elvesztetted. Kiáltottak, és nem volt, ki megszabadítsa, – az Úrhoz (kiáltottak), és nem hallgatta meg őket. És összetöröm őket, mint a port szélnek eresztem, mint az utczák sarát eltiprom őket. Megmentesz engem a nép ellenmondásaitól; nemzetek fejévé rendelsz engem. A nép, melyet nem ismertem, szolgál nekem; hallván füle, engedelmeskedett nekem. Az idegen fiak hazudtak nekem, az idegen fiak megrögzöttek, és elsántikáltak ösvényeikről. Él az Úr, és áldott legyen az én Istenem, és magasztaltassék föl az én szabadúlásom Istene. Isten! ki boszúállást adsz nekem, a népeket alám veted, én szabadítóm haragos ellenségeimtől; az ellenem támadók fölött felmagasztalsz engem, az igaztalan férfiútól megmentesz engem. Azért hálát adok neked, Uram! a népek között, és a te nevednek dicséretet mondok; ki magasztossá tette az ő királya szabadúlását, és irgalmasságot cselekedett fölkentjével, Dáviddal, és az ő ivadékával mind örökké.

Idézi 7