Zsoltárok könyve 39
Káldi-Tárkányi Biblia
Public domain Forrás: biblia.kapisztran.info
Egy szenvedő könyörgése, hogy ez élet mulandóságában, még a halál előtt, segélyt nyerjen.
1 Végig magának, Iditunnak. Dávid éneke. 2 Mondám: Megőrzöm útaimat, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; őrizet alá vetettem számat, mikor a bűnös ellenem állott. 3 Elnémúltam, és megalázódtam, és hallgattam a jókról: és fájdalmam megújúlt. 4 Szivem fölhevűlt bennem, és elmélkedésemben fölgyúlad a tűz. 5 Szóltam nyelvemmel: Add tudtomra nekem Uram az én végemet, és napjaim száma mennyi, hogy tudjam, mi hiával vagyok. 6 Ime mértékre tetted napjaimat, és az én létem előtted, mint a semmi. Valóban, merő hiúság minden élő ember. 7 Valóban elmúlik az ember, mint az árnykép, és hiába nyugtalankodik; kincseket gyűjt, és nem tudja, kinek gyűjti azokat. 8 És most mi az én várakozásom? nem az Úr-e? mert az én létem nálad vagyon. 9 Minden gonoszságomból szabadíts meg engem, ki a balgatagnak gyalázatúl adtál engem. 10 Elnémúltam, és nem nyitottam föl számat, mert te cselekedted. 11 Vedd el rólam csapásaidat. 12 A te kezed erőssége miatt én elfogytam a fenyíték alatt. A gonoszságért dorgálod az embert, és elepeszted az ő lelkét, mint a pókot; Valóban hiába aggódik minden ember. 13 Hallgasd meg, Uram, imádságomat és könyörgésemet, vedd figyelembe könyhullatásimat. Ne némulj el, mert jövevény vagyok én nálad és zarándok, mint atyáim mindnyájan. 14 Engedj nekem, hogy megenyhűljek, mielőtt elmenjek, és többé nem leszek.