Zsoltárok könyve 42

Vágyódás az Isten és istentisztelet után.

Végig Kóre fiainak oktatásúl. A mint kivánkozik a szarvas a vizforrásokhoz, úgy kivánkozik lelkem tehozzád, Isten! Szomjúhozik lelkem az erős élő Istenhez; mikor jutok el s jelenek meg az Isten színe előtt? Az én könyhullatásom kenyerem nekem éjjel s nappal, midőn naponkint mondják nekem: Hol vagyon a te Istened? Ezekről emlékezvén, kiöntém magamba lelkemet; mert átmennék a csodálatos hajlék helyéhez, az Isten házáig, az öröm és hála szavával, a vígan lakozók zengésével. Miért vagy szomorú? én lelkem! és miért háborgatsz engem? Bízzál az Istenben, mert még hálát fogok adni neki; ő orczám szabadítója, és én Istenem. – Lelkem megháborodott bennem, azért emlékezem rólad a Jordán földéről és Hermon hegyéről, a kis hegyről. Az örvény az örvénynek kiált a te felhőszakadásaid zúgásában; magas hullámaid és habjaid mind átmennek rajtam. Nappal hozzám parancsolta az Úr irgalmát, és éjjel az ő énekét, az én imádságomat életem Istenéhez; mondom Istennek: Én oltalmazóm vagy, miért feledkeztél el rólam? és miért járok szomorúan, midőn engem az ellenség sanyargat? Midőn összetöretnek csontjaim, szidalmaznak engem az én szorongató ellenségeim, midőn naponkint mondják nekem: Hol vagyon a te Istened? Miért vagy szomorú? én lelkem! és miért háborgatsz engem? Bízzál az Istenben, mert még hálát fogok adni neki; ő orczám szabadítója és én Istenem.

Idézi 9