Zsoltárok könyve 56

Egy üldözött könyörgése, és reménye segélyhez.

1 Végig a népért, mely a szentélytől távol volt, Dávid emlékirása, midőn őt a filiszteusok Getben tartóztatták. 2 Könyörűlj rajtam, Isten! mert összetipor engem az ember; egész nap ostromolván, szorongat engem. 3 Tipornak engem ellenségeim egész nap; mert sokan hadakoznak ellenem. 4 A nap magasságától félek; mindazáltal én benned bízom. 5 Istenben dicsekszem az én beszédeimmel, Istenben bízom; nem félek, bármit tegyen nekem a test. 6 Napestig káromolják szavaimat; minden gondolatjok ellenem van gonoszra. 7 Lakást vesznek és elrejteznek; ők sarkamra vigyáznak. De a mint várják az én lelkemet, 8 úgy ne szabadítsd meg őket semmiképen; haragban összezúzod a népeket, Isten! 9 Az én életemet elbeszéltem neked; könyhullatásomat szined elé tetted, a mint meg is igérted. 10 Azért térnek hátra az én ellenségeim, a mely nap segítségűl hílak téged, ime én tapasztaltam, hogy Istenem vagy. 11 Istenben dicsekszem az igével, az Úrban dicsekszem a beszéddel; Istenben bízom, nem félek, bármit tegyen nekem az ember. 13 Rajtam vannak, Isten, neked tett fogadásaim, melyeket megadok a te dicséretedre; 14 mert megmentetted lelkemet a haláltól, és lábaimat az eséstől, hogy kedves legyek Isten előtt az élők világosságában.

Idézi 1

v. 5 CCC(¶990)