Zsoltárok könyve 60

Isten országa az inségben.

Végig azoknak, kik át fognak változni, önmaga Dávid emlékirása tanításúl, mikor fölgyújtotta Szíria Mezopotámiáját és Szóbalt, és Joáb megfordúlt, és az edomitákból a sóaknás völgyben megölt tizenkétezret. Isten! elvetettél és megrontottál minket; megharagudtál, de könyörűlsz is rajtunk. Megindítottad a földet és megrendítetted azt; gyógyítsd meg romlásait, mert megmozdúlt. Kemény dolgokat mutattál a te népednek; a keserűség borával itattál minket. De jelt adtál a téged félőknek, hogy elfussanak a kézív elől, hogy megszabadúljanak kedvelteid. Szabadíts meg a te jobbkezeddel és hallgass meg engem. Az Isten szólott az ő szent helyén: Vigadni fogok és fölosztom Szikemet, és a sátorok völgyét fölmérem. Enyém Gálaád, és enyém Manasszes, és Efraim fejem erőssége, Júda az én királyom. Moáb reményem fazeka; Idumeára kinyújtom sarumat; az idegenek meghódolnak nekem. Ki visz engem az erős városba? Ki visz engem Idumeáig? Nemde te, Isten! ki minket elvetettél, és nem jösz-e ki, Isten, a mi seregeinkkel? Segíts ki minket a szorongásból; mert hiábavaló az ember segedelme. Isten által fejtünk ki majd erőt, és ő megsemmisíti szorongatóinkat.

Idézi 1