Zsoltárok könyve 9

1 Végig, fia titkaiért, Dávid zsoltára. 2 Hálát adok neked Uram! teljes szivemből; elbeszélem minden csodádat, 3 vigadok és örvendezek benned; dicséretet mondok a te nevednek, oh Fölséges! 4 Hátratérvén ellenségeim, elgyengűlnek és elvesznek színed elől; 5 mert végrehajtottad itéletemet és ügyemet; a királyi széken ültél, ki igazsággal itélsz. 6 Megdorgáltad a pogányokat, és elveszett az istentelen; nevöket eltörlötted örökre és mindörökön örökre. 7 Az ellenség kardjai végkép ellankadtak; az ő városaikat lerontottad. Elveszett emlékezetök, mint a hang. 8 De az Úr örökké megmarad; királyi székét elkészítette itéletre; 9 és ő itéli meg a föld kerekségét igazán, megitéli a népeket igazsággal. 10 Az Úr menedéke lőn a szegénynek, segítője alkalmas időben, a szorongatásban. 11 És bíznak benned, kik ismerik a te nevedet, mert nem hagyod el, a kik keresnek téged Uram! 12 Zengjetek az Úrnak, ki Sionban lakik; hirdessétek a pogányok között végzéseit; 13 mert a vér boszúlója megemlékezett róluk; nem feledte el a szegények kiáltását. 14 Könyörűlj rajtam, Uram! lásd ellenségeimtől való megaláztatásomat; 15 ki fölemelsz engem a halál kapuiból, hogy hirdessem minden dicséretedet Sion leánya kapuiban. 16 Örvendezni fogok szabadításodon; a pogányok elsülyedtek a veszedelemben, melyet készítettek. E tőrben, melyet elrejtettek, fogatott meg az ő lábok. 17 Majd megismertetik az Úr, hogy itéletet teszen; kezei cselekedeteiben fogatott meg a bűnös. 18 Pokolba térjenek a bűnösök, mind a népek, kik elfeledik az Istent. 19 Mert nem leszen mindvégig elfeledve a szegény; a szegények tűrése nem vesz el mindvégig. 20 Kelj föl, Uram! ne erősödjék meg az ember; itéltessenek meg a népek színed előtt. 21 Rendelj, Uram! törvényhozót föléjök: tudják meg a nemzetek, hogy emberek.