Rómaiaknak írt levél 15
Káldi-Tárkányi Biblia
Public domain Forrás: biblia.kapisztran.info
Folytatólag int az apostol a gyöngék iránti türelemre, és hogy ebben Jézus példája szerint önmegtagadók legyünk. Mindnyájan legyünk egyetértők és béketűrők, mert Istentől egy isteni családba vagyunk hivatva mindnyájan, zsidók és pogányok, az ő igéretei és irgalma folytán. Az intelem áldással végződik. A levél befejezése. Az apostol azzal menti bátor szólását, hogy a pogányok apostoláúl van hivatva, ujolag megigéri, hogy a romaiakat meglátogatja, s kéri őket, hogy érette imádkozzanak. Befejező jókivánat.
1 Tartozunk pedig mi erősebbek az erőtlenek gyarlóságait viselni, és nem magunknak kedvezni. 2 Kiki közőletek kedveskedjék felebarátjának javára és épülésére. 3 Mert Krisztus sem kedvezett magának, hanem a mint írva vagyon: A téged szidalmazók szidalmai rám esnek. 4 Mert mind, a mik megirattak, a mi tanúlságunkra irattak, hogy a béketűrés és az írások vígasztalása által reményünk legyen. 5 A béketűrés és vígasztalás Istene pedig adjon egyetértenetek egymás között Jézus Krisztus szerint; 6 hogy egy szívvel, egy szájjal tiszteljétek Istent, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyját. 7 Annakokáért vegyétek föl egymást, a mint Krisztus is fölvett titeket az Isten tiszteletére; 8 mert azt mondom, hogy Krisztus Jézus szolgája volt a körűlmetélkedésnek Isten igazmondása folytán az atyáknak tett igéretek megerősitésére; 9 a pogányok pedig az irgalmasságért tisztelik az Istent, mint írva vagyon: Azért hálát adok neked, Uram, a népek között, és a te nevednek éneklek. 10 És ismét mondja: Vígadjatok, nemzetek, az ő népével. 11 És ismét: Dicsérjétek az Urat minden nemzetek, és magasztaljátok őt minden népek. 12 És megint Izaiás mondja: Jesszének gyökere leszen, és a ki abból támad a nemzetek vezérlésére, abban fognak bízni a nemzetek. 13 A reménység Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békeséggel a hit által, hogy bővelkedjetek a reményben és a Szentlélek erejében. 14 Bizonyos vagyok pedig, atyámfiai, én magam is felőletek, hogy ti is teljesek vagytok szeretettel, telvék minden tudománnyal, úgy hogy egymást inthessétek; 15 mindazáltal bátrabban írtam nektek, atyámfiai, némi részben emlékeztetvén titeket, a malasztnál fogva, mely nekem az Istentől adatott, 16 hogy szolgája legyek Krisztus Jézusnak a pogányok között, hirdetvén az Isten evangéliomát, hogy a pogányok áldozata kedves legyen és megszentelt a Szentlélek által. 17 Van tehát okom dicsekedni Jézus Krisztus által Isten ügyében. 18 Mert semmit sem merek mondani, a miket Krisztus nem cselekedett énáltalam a pogányok megnyerésére szóval és cselekedettel, 19 jelek és csodák erejével, a Szentlélek erejével; úgy hogy Jerusalemtől kezdve köröskörűl egész Illíriáig mindenütt hirdettem Krisztus evangéliomát. 20 Úgy hirdettem pedig ez evangéliomot, nem a hol Krisztus neve már ismeretes volt, nehogy más alapjára építsek, hanem mint írva vagyon: 21 A kiknek semmi sem hirdettetett felőle, meglátják; és a kik mitsem hallottak, megértik. 22 Ez az oka, hogy annyiszor akadályoztattam a hozzátok való menetelben, és gátolva voltam mindeddig. 23 Most pedig e tartományokban nem lévén tovább oly helyem, tihozzátok menni pedig sok esztendő óta kivánkozván, 24 mikor Hispániába indúlok, reménylem, hogy átmenőben meglátlak titeket, és tőletek elvezettetem oda, ha előbb veletek egy ideig társalkodhatom. 25 De most Jerusalembe megyek, a szenteknek szolgálni. 26 Mert jónak látták Macedonia és Akája, hogy gyüjtsenek valamit össze a jerusalemi szentek között levő szegényeknek. 27 Jónak látták, de tartoznak is nekik; mert ha az ő lelki javaikban részesekké lettek a pogányok, ezek is kötelesek a testiekben nekik szolgálni. 28 Mikor tehát ezt elvégzem, és kezeikbe adom e segedelmet, a ti várostokon át megyek Hispániába. 29 Tudom pedig, hogy hozzátok menvén, Krisztus evangélioma áldásának bőségével megyek. 30 Kérlek azért titeket, atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus által, és a Szentlélek szeretete által, segítsetek engem az Istenhez érettem való imádságtokban, 31 hogy megszabadíttassam a hitetlenektől, kik Judeában vannak, és az én szolgálatom áldozata kedves legyen Jerusalemben a szenteknek; 32 hogy örömmel jőjek hozzátok, ha Isten úgy akarja, és tiveletek együtt megujúljak. 33 A békeség Istene pedig legyen mindnyájotokkal. Amen.
Idézi 47
- Ez a fejezet Summa (EN)(I 21.4)Ad Sinarum Gentem(§14)
- v. 1 Summa (EN)(II-II 32.2)
- v. 4 Summa (EN)(II-II 62.3
II-II 83.8 Dei Verbum(§14)Pastores Gregis(§3II-II 185.1 III 51.2) §15) Sacrosanctum Concilium(§33)Spiritus Paraclitus(§1)Verbum Domini(§40) - v. 5 CCC(¶520
¶2627) Spes Non Confundit(§4) - v. 6 CCC(¶2627)
- v. 7 Ecclesia In Europa(§28)
- v. 8 Summa (EN)(III 7.7
III 42.1) Ecclesia In Europa(§28)Evangelium Vitae(§51) - v. 9 Ecclesia In Europa(§28)
- v. 10 Ecclesia In Europa(§28)
- v. 11 Ecclesia In Europa(§28)
- v. 12 Ecclesia In Europa(§28)
- v. 13 CCC(¶162
¶2627 Ecclesia In Europa(§28)Redemptor Hominis(§18)Spes Non Confundit(§18)¶2657) - v. 14 Ecclesia In Europa(§28)
- v. 16 CCC(¶1070)Ad Gentes(§23)Gaudium et Spes(§38)Lumen Gentium(§21)Octogesima Adveniens(§37)Presbyterorum Ordinis(§2)
- v. 19 CCC(¶693)
- v. 20 Summa (EN)(III 42.1)
- v. 26 Sacramentum Caritatis(§90)
- v. 27 CCC(¶1070)Summa (EN)(II-II 187.4)
- v. 30 CCC(¶2629)Summa (EN)(II-II 83.7
Suppl 72.2)