Rómaiaknak írt levél 7

A hivő nincs kötve többé a mózesi törvényhez, a mint az asszony nincs kötve elhúnyt férjéhez, hanem, a régi életnek s ezért a törvény betűjének meghalván, a lélek ujságában kell Istennek szolgálnia. De azért nem kell mondani, hogy a törvény valami rosz. A törvény alkalmat ad ugyan a bűnre, a mennyiben fölébreszti a kivánságot, s ez azután minket bűnre ragad; de a törvény, magában véve, nem rosz. Nem mondhatjuk tehát, hogy a törvény hozott romlást az emberekre; ezt csak a kivánság hozza, melyet az isteni törvény alkalmúl használ, hogy minket megöljön. A törvény szellemi, és birja elménk helyeslését, de a bennünk lakó kivánság, jobb tudásunk és akaratunk ellenére, bűnre visz minket, mert a puszta akarat nem bír elég erővel. Ez a belső meghasonlása az embernek, és az érzékinek túlsúlya a szellemi fölött – oka az ember nyomorúságának. Ebből őt csak Jézus Krisztus szabadítja meg.

Nem tudjátok-e, atyámfiai! (mert a törvény ismerőinek szólok,) hogy a törvény csak addig uralkodik az emberen, a meddig él? Mert a férjnél levő asszony, míg férje él, a törvény által kötelezve van; ha pedig meghal férje, feloldoztatott férje törvényétől. Ugyanazért házasságtörőnek mondatik, ha, míg férje él, más férfiúval tart; de ha meghal férje, megszabadúlt férje törvényétől, hogy ne legyen házasságtörő, ha más férfiúhoz megyen. Annakokáért, atyámfiai! ti is meghaltatok a törvénynek Krisztus teste által, hogy máséi legyetek, azéi, ki halottaiból föltámadott, hogy az Istennek gyümölcsözzünk. Mert midőn a testnek éltünk, a bűnök indulatai a törvény folytán munkálkodtak a mi tagjainkban, hogy a halálnak gyümölcsözzenek; most pedig feloldoztattunk a halál törvényétől, melyben tartatánk, hogy ezután a lélek ujságában szolgáljunk, és nem a betű óságában. Mit mondjunk tehát? Bűn-e a törvény? Távol legyen. De a bűnt nem ismertem, hanem csak a törvény által; mert a kivánságról nem tudtam volna, ha a törvény nem mondaná: Ne kivánjad. Alkalmat vévén pedig a bűn a parancs által, bennem minden kivánságot felizgatott. Mert törvény nélkül a bűn holt. Én ugyan egykor törvény nélkül éltem; de mihelyt a parancs jött, a bűn föléledett; én pedig meghaltam, és úgy találtaték, hogy a parancs, mely életre adatott, nekem halálomra lett. Mert a bűn, alkalmat vévén a parancs által, elcsábított engem, és ez által megölt. De azért szent a törvény, a parancsolat is szent, igaz és jó. Tehát a mi jó, nekem halálomra lett-e? Távol legyen. De a bűn, hogy bűnnek ismertessék, a jó által nekem halált szerzett, hogy a bűn fölöttébb vétkes legyen a parancs által. Mert tudjuk, hogy a törvény lelki, én pedig testi vagyok, rabszolgája a bűnnek. Magam sem értem, a mit cselekszem; mert nem a jót cselekszem, melyet akarok, hanem a mi roszat gyűlölök, azt mívelem. Midőn tehát a mit nem akarok, azt mívelem, elismerem a törvényről, hogy jó. Most pedig már nem én mívelem azt, hanem a bennem lakó bűn. Mert tudom, hogy nem lakik énbennem, azaz testemben a jó; mert megvan ugyan nálam az akarás, de a jónak véghezvitelét nem találom. Mert nem a jót cselekszem, melyet akarok, hanem a mi roszat nem akarok, azt mívelem. Midőn pedig, a mit nem akarok, azt mivelem, már nem én mívelem azt, hanem a bennem lakó bűn. Találok tehát, jót akarván cselekedni, törvényt magamban, mely szerint a rosz hozzám van ragadva. Mert gyönyörködöm Isten törvényében a belső ember szerint; de más törvényt látok tagjaimban, ellenkezőt elmém törvényével, és engem rabbá tevőt a bűn törvénye alá, mely tagjaimban vagyon. Én, szerencsétlen ember! ki szabadít meg engem e halálnak testéből? Az Isten malasztja, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Igy én magam elmével Isten törvényének szolgálok, testtel pedig a bűn törvényének.

Idézi 115