Bölcsesség könyve 17

1 Nagyok, Uram, a te itéleteid, és kimondhatlanok a te igéid; azért tévelygettek a tanúlatlan lelkek; 2 mert midőn elhitették magokkal a gonoszok, hogy a szent népen uralkodhatnak, a sötétségnek és hosszú éjszakának köteleivel megkötöztetvén, házaikba rekesztve, mint az örök gondviselés száműzöttei hevertek. 3 És midőn azt vélték, hogy a titkos bűnökben elrejteztek a feledékenység homályos leple alatt, elszélesztettek, rettentő félelemmel és nagy csodálkozással fölháborittatván. 4 Mert a félelemtől a barlang sem őrzé meg őket, melyben valának, mivel a rájok szálló zörgés megháboritá őket, és szomorú alakok jelenvén meg előttök, félelmet szereztek nekik. 5 A tűznek semmi ereje sem adhatott nekik világosságot, és a csillagok fénylő lángjai sem világosíthatták meg azt a szomorú éjszakát. 6 Azalatt tűz jelent meg nekik, hirtelen és félelmes, és a nem látott alaknak félelmétől megrettenve, gonoszabbnak vélték, a mit láttak. 7 És az ördöngős mesterséghez ragaszkodók csúffá lettek, és a dicsekvő bölcseség gyalázatosan megfenyíttetett. 8 Mert kik azt igérték, hogy a félelmet és ijedelmeket eltávoztatják a bágyadt lélektől, eltelve nevetséges félelemmel, elbágyadtak. 9 És habár a szörnyek közől őket semmi sem rettenté, mindazáltal a vadállatok átmenésétől és a kigyók sziszegésétől megborzadva, majd elvesztek a remegésben, és a levegőbe sem akartak tekinteni, mit pedig teljességgel senki sem kerűlhet el. 10 Mert mivel félénk a gonoszság, bizonyságot teszen, hogy kárhoztatásra méltó; és mindenkor kegyetlen dolgokat vár a fölháborodott lelkiismeret. 11 Mert semmi egyéb a félelem, mint elárúlása a tehetetlenség érzetének; 12 és minél kisebb belűl a reménység, annál nagyobbnak tartja a nem ismert okot, melyből gyötrelme ered. 13 Azok pedig, kik ama bizonynyal elszenvedhetlen s az alsó és legmélyebb pokolból származó éjszakán, ugyanazon álmot aludták, 14 majd a csodaszörnyektől való félelemmel gyötörtettek, majd lelkök ájúlásával elhalának; mert hirtelen és reménytelen félelem szállott vala rájok. 15 Továbbá, ha valaki közőlök elesett, mintha tömlöczbe záratva őríztetett volna, vas nélkül is. 16 Ha valamely földművelő, vagy pásztor, vagy mezei munkás véletlen kinn szorúlt, eltávolíthatlan szükséget szenvedett, 17 mert mindnyájan a sötétségnek azon egy lánczával voltak megkötözve. A zúgó szél vagy a fák sürű ágai közt a madarak gyönyörűséges hangja, vagy a zuhatag ereje, 18 vagy a leomló kősziklák hatalmas dörgése, vagy a játszadozó állatok látatlan futása, vagy az ordító vadak hatalmas szava, vagy a legmagasabb hegyekről zengő viszhang – elcsüggesztették őket félelemmel. 19 Az egész föld kereksége tündöklő fényességgel volt megvilágítva, és dolgaiban senki sem gátoltatott; 20 csak azokra vettetett a súlyos éjszaka, a rájok következő sötétség képe; és ők magoknak nagyobb terhökre voltak a sötétségnél.