Bölcsesség könyve 2

Az itteni kiadások e fejezet egyes versei között más-más tagmondatnál húzzák meg a határt, így egy hivatkozás a rossz mondat mellé kerülhet.

Az istentelenek, kik a halhatatlanságot tagadják, üldözik az igazakat az igazság miatt.

Mondák magokban, nem igazán gondolkodván: Rövid és unalmas a mi életünk ideje, és nincs könnyebbség az embernek végén, és nincs, a kit tudnánk, hogy visszatért volna az alvilágból; mert semmiből születtünk, és ezután úgy leszünk, mintha nem lettünk volna, mert a lehelet, füst orrunkban, és a beszéd, szikra szivünk megmozdítására, mely eloltatván, hamuvá lesz testünk, és lelkünk elszéled, mint a gyenge lég, és elmúlik életünk, mint a felhő nyomdoka, és eloszol, mint a köd, mely elűzetett a nap sugáritól, és annak melegségétől leveretett. És a mi nevünk el lesz felejtve idő jártával, és senkisem emlékezik meg cselekedeteinkről. Mert az árnyék elmúlása a mi időnk, és nincs visszatérése végünknek; mert bepecsételtetett, és vissza senki nem tér. Gyertek tehát, éljünk a jelen való jókkal, és élvezzük gyorsan a mi teremtetett, még az ifjúkorban. Drága borral és kenetekkel töltözzünk, és ne múljék el tőlünk az idő virága. Koszorúzzuk meg magunkat rózsákkal, mielőtt elhervadjanak; egy mező se legyen, melyet el ne járjon a mi bujaságunk. Senki közőlünk részvétlen ne legyen bujaságunkban; mindenütt hagyjuk jeleit vigaságunknak, mert ez a mi osztályrészünk, ez a mi sorsunk. Nyomjuk el a szegény igazat, és ne kíméljük az özvegyet, se ne becsüljük a sok idejű vénnek ősz haját. A mi erősségünk legyen az igazság törvénye; mert a mi erőtlen, hasztalannak találtatik. Azért fogjuk körűl az igazat, mert ő hasztalan nekünk és cselekedeteinkkel ellenkező, és szemünkre hányja a törvényelleni bűnöket, és hírbe hoz minket feslettségünk vétkei miatt. Azt állítja, hogy nála van az Isten ismerete; és Isten fiának nevezi magát. Gondolatainkat napfényre hozza. Nehéz nekünk csak tekintete is; mert élete különböző másokétól, és kiválók az ő útai. Mintegy csélcsapoknak tart minket, és megtartóztatja magát utainktól, mint a tisztátalanságoktól, és többre becsüli az igazak végét, és azzal dicsekszik, hogy Isten az ő atyja. Lássuk tehát, ha az ő beszédei igazak-e? és próbáljuk meg, mik következnek rája, és megtudjuk, mi lész az ő vége. Mert ha Istennek igaz fia, megoltalmazza őt és megszabadítja az ellenkezők kezeiből. Boszantással és kinzással kérdezzük meg őt, hogy megtudjuk szelídségét, és megpróbáljuk az ő türelmét. Leggyalázatosabb halálra kárhoztassuk őt, majd akkor lesz tekintet rája az ő beszédei szerint. Ezeket gondolták, és tévedtek, mert gonoszságuk megvakította őket. És nem tudják az Isten titkait, sem jutalmát nem reménylik az igazságnak, és nem veszik figyelembe a szent lelkek tiszteletét. Mert az Isten halhatatlanná teremté az embert, és hasonlatosságának képére alkotta őt. De az ördög irígységéből jött be a halál a föld kerekségére; követik pedig azt, kik az ő részén vannak.

Idézi 43