Titusznak írt levél 1
Káldi-Tárkányi Biblia
Public domain Forrás: biblia.kapisztran.info
Pál apostol ír Títushoz, kegyelmet és békét kiván neki. A püspökök és papok tulajdonságai. Különösen a krétaiak között, kik romlott érzelműek, és azon veszélyek között, melyeket a tévtanítók készítenek, erősen kell az igaz tanítmányhoz ragaszkodni.
1 Pál, Istennek szolgája, Jézus Krisztusnak pedig apostola, az Isten választottainak hite szerint, és az igazság ismerete szerint, mely ajtatosságra vezet, 2 az örök élet reménységére, melyet megigért az Isten, ki nem hazud, örök idők előtt, 3 az elrendelt időben pedig kijelentette, az ő igéjét a tanítás által, mely rám bízatott a mi üdvözítő Istenünk parancsa szerint: 4 Títusnak, a közös hitnél fogva szeretett fiamnak, kegyelem és békeség az Atya Istentől és Krisztus Jézustól, a mi Üdvözítőnktől. 5 Ez okért hagytalak téged Krétában, hogy a mik hátra vannak, eligazítsad, és rendelj városonkint egyházi szolgákat, a mint én meg is hagytam neked, 6 ha ki vétek nélkül vagyon, egy feleségű férfiú, kinek fiai hívek, paráznaságról nem vádolhatók, s nem engedetlenek. 7 Mert a püspöknek vétek nélkül kell lennie, mint Isten sáfárának, nem kevélynek, nem haragosnak, nem részegesnek, nem verekedőnek, nem rút nyereség-vadászónak; 8 hanem vendégszeretőnek, kegyesnek, józannak, igaznak, szentnek, önmegtartózkodónak, 9 a tanítás szerint való hiteles beszéd szorgalmas megtartójának, hogy inthessen az üdvös tudomány által, és az ellenmondókat megczáfolhassa. 10 Mert vannak sokan engedetlenek, hasztalan beszédűek és hitegetők főképen a körűlmetéltekből, 11 kiket meg kell feddeni, kik egész házakat felforgatnak, tanítván, a miket nem kellene, undok nyereség kedvéért. 12 Azt mondotta közőlük egyik, az ő tulajdon jóslójok: A krétaiak mindig hazugok, gonosz vadak, rest hasak. 13 E bizonyságtétel igaz. Annakokáért fedd meg őket keményen, hogy épek legyenek a hitben, 14 ne figyeljenek a zsidók meséire, és az igazságtól elfordúlt emberek parancsaira. 15 Minden tiszta a tisztáknak; a förtelmeseknek és hitetleneknek pedig semmi sem tiszta, hanem meg van fertőztetve az ő elméjök és lelkiisméretök. 16 Vallják, hogy ismerik az Istent, cselekedetekkel pedig tagadják; mivelhogy utálatosak, hitetlenek és minden jócselekedetre alkalmatlanok.
Idézi 52
- Ez a fejezet CCC(¶1590)Sacerdotalis Caelibatus(§5)
- v. 1 Summa (EN)(II-II 188.5)
- v. 2 Dominum Et Vivificantem(§37)
- v. 5 CCC(¶1577
¶1590) Summa (EN)(II-II 184.6II-II 185.3) Evangelii Gaudium(§173)Lumen Gentium(§20)Ordinatio Sacerdotalis(§2)Sacerdotalis Caelibatus(§5) - v. 6 CCC(¶1577)Summa (EN)(Suppl 66.1)Ordinatio Sacerdotalis(§2)Presbyterorum Ordinis(§7
§16) Sacerdotalis Caelibatus(§5) - v. 7 CCC(¶1577)Summa (EN)(II-II 64.4
II-II 151.3) Ad Catholici Sacerdotii(§35§39) Ordinatio Sacerdotalis(§2)Pastores Dabo Vobis(§26§43) - v. 8 CCC(¶1577)Ordinatio Sacerdotalis(§2)Pastores Dabo Vobis(§26
§43) - v. 9 CCC(¶1577)Summa (EN)(I 1.8
II-II 10.7 Aeterni Patris(§27)Inter Graves(§4)Ordinatio Sacerdotalis(§2)Pastores Dabo Vobis(§43)Presbyterorum Ordinis(§4)Spiritus Paraclitus(§45)II-II 188.5) - v. 10 Catechesi Tradendae(§61)Spiritus Paraclitus(§57)Veritatis Splendor(§30)
- v. 11 Catechesi Tradendae(§61)
- v. 12 Catechesi Tradendae(§61)
- v. 13 Veritatis Splendor(§30)
- v. 14 Veritatis Splendor(§30)
- v. 15 CCC(¶2518)Summa (EN)(I 79.13
II-II 86.3) - v. 16 Summa (EN)(II-II 124.5)Haerent Animo(§3)