Efezusiaknak írt levél 4

Kérlek titeket, járjatok hivatástokhoz méltólag, szeretetben békéntűrve; legyetek egyetértésben; mert egy Úr és Isten alatt egyenlő lelki jókat nyertetek. Mindenkinek ugyan különös kegyajándékok adattak Krisztustól, mint ezt már a zsoltáros megjövendölte, és Krisztus különféle egyházi hivatalokat rendelt egész anyaszentegyházának kormányzására, hogy mindenki elérje a tökély bizonyos fokát, a hitvallásban erős, az igazságban és szeretetben gyarapodó legyen; de azért mindnyájan egy testnek bensőleg összefüggő tagjai. Ne legyetek többé pogány érzületűek, vakok a kéjelgésben, hanem vessétek le a régi embert, és öltözzetek az újba, ki igaz és szent. Legyetek igazak, szelídek, éberek, munkásak, jótékonyak, helyes beszédűek, megférők.

Kérlek azért titeket, én, fogoly az Úrban, hogy a hivatáshoz, melyre hivatva vagytok, méltólag járjatok, minden alázatossággal és szelídséggel, béketűréssel, elszenvedvén egymást szeretettel, igyekezvén föntartani a lélek egységét a béke kötelékével. Egy test és egy lélek, a mint hivatástoknak egy reményére vagytok hivatva. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten és mindenek Atyja, ki mindenek fölött vagyon, és mindeneken és mindnyájunkban. Kinekkinek közőlünk pedig a kegyelem Krisztus ajándékozásának mértéke szerint adatott. Azért mondja: „Fölmenvén a magasságba, fogva vitte a fogságot, ajándékokat adott az embereknek.“ Hogy pedig fölment, mi egyebet jelent, mint hogy le is szállott előbb a föld alsó részeibe? A ki leszállott, ő az, ki föl is ment minden egek fölé, hogy betöltsön mindeneket. És ő adott némelyeket ugyan apostolokúl, némelyeket pedig prófétákúl, másokat evangelistákúl, másokat pedig pásztorokúl és tanitókúl, a szentek teljes kiképzésére, a szolgálat munkájára, Krisztus testének épülésére; mígnem mindnyájan eljutunk a hitnek és az Isten Fia ismeretének egységére, tökéletes férfikort érvén, Krisztus teljes korának mértéke szerint; hogy ne legyünk többé habozó kisdedek, s ne hajtassunk ide s tova a tudomány minden szelétől az emberek gonoszsága által, a tévedésbe ejtő álnokság által: hanem igazságot cselekedvén a szeretetben, mindenestűl növekedjünk abban, a ki fő, Krisztusban, kitől az egész test összeköttetvén és egybefoglaltatván, minden íznek szerkezete által, minden tagnak kijelölt munkálkodása szerint, a test növekedését szerzi, maga épülésére, a szeretet által. Ezt mondom azért, és kérve kérlek az Úr előtt, hogy többé ne járjatok úgy, mint a pogányok járnak elméjök hiúságában, sötétséggel meghomályosított értelmök lévén, elidegenűlvén az Isten életétől a tudatlanság által, mely bennök vagyon, szivök vaksága miatt, kik kétségbeesvén, magokat szemtelenségre adták, minden tisztátalanság elkövetésére telhetetlen kivánsággal. Ti pedig nem így tanultátok a Krisztust, ha mégis őt hallgattátok, és általa vagytok tanítva, a mint az igazság Jézusban vagyon; melynélfogva le kell vetnetek az előbbi élet szerint való embert, ki romlandó a vétkező kivánságok szerint. Hogy újúljatok meg lelketekben és elmétekben, és öltözzetek új emberré, ki Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben. Annakokáért elhagyván a hazudságot, kiki szóljon igazat felebarátjával; mert egymásnak tagjai vagyunk. Haragudván, ne vétkezzetek; a nap ne szálljon le haragotok fölött. Ne adjatok helyet az ördögnek. A ki lopott, már ne lopjon, hanem inkább munkálkodjék kezeivel, azt dolgozván, a mi jó, hogy legyen miből adni a szűkölködőnek. Semmi gonosz beszéd szájatokból ne származzék, hanem, mely a hitben épülésre jó, hogy használjon a hallgatóknak. És ne szomorítsátok meg az Isten Szentlelkét, ki által meg vagytok pecsételve a váltság napjára. Minden keserítés és harag, boszúság, kiáltás és káromlás száműzessék közőletek minden gonoszsággal együtt. Legyetek pedig egymáshoz kegyesek, irgalmasok, megbocsátván egymásnak, a mint Isten is a Krisztusban megbocsátott nektek.

Idézi 472