Szt. János evangélioma 20
Káldi-Tárkányi Biblia
Public domain Forrás: biblia.kapisztran.info
Mária Magdolna Jézus sírjához megyen, s Péternek és Jánosnak hirűl viszi, hogy a sírt üresen találta, mire ezek oda mennek. Angyalok jelennek meg Magdolnának és Jézus. Apostolainak megjelen Jézus és a Szentlelket adja nekik. Jézus ismét megjelen apostolainak. Tamás lát és hiszen.
1 A hét első napján pedig Mária Magdolna reggel még sötétben a sírhoz jöve, és látá, hogy a kő el van mozdítva a sírtól. 2 Elfuta tehát, és jöve Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, kit szeret vala Jézus, és mondá nekik: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették őt. 3 Kiméne tehát Péter és a másik tanítvány, és a sírhoz menének. 4 Futnak vala pedig ketten együtt, és az a másik tanítvány hamarább futa Péternél, és előbb juta a sírhoz. 5 És lehajolván, látá a lepedőket letéve, de nem méne be. 6 Eljuta pedig oda Simon Péter is követvén őt, és beméne a sírba, és látá letéve a lepedőket, 7 és a kendőt, mely az ő fején volt, nem a lepedőkkel téve, hanem külön egy helyen összehajtva. 8 Akkor tehát beméne az a tanítvány is, ki először érkezett vala a sírhoz, és láta, és hitt; 9 mert még nem értették az írást, hogy föl kell vala neki halottaiból támadnia. 10 A tanítványok tehát ismét hazamenének. 11 Mária pedig kinn álla a sírboltnál sírván. Midőn tehát sírt, lehajolván, a sírba tekinte, 12 és két angyalt láta fehér ruhában ülni, egyiket fejénél, másikat lábainál, a hova Jézus teste tétetett vala. 13 Mondák neki azok: Asszony! mit sírsz? Mondá nekik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hová tették őt. 14 Midőn ezeket mondotta, hátrafordúla, és látá Jézust ott állani, de nem tudá, hogy az Jézus. 15 Mondá neki Jézus: Asszony! mit sírsz? kit keressz? Amaz vélvén, hogy ez kertész, mondá neki: Uram! ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, s én elviszem őt. 16 Mondá neki Jézus: Mária! Megfordúlván amaz, mondá neki: Rabboni! (mi mestert jelent). 17 Mondá neki Jézus: Ne illess engem, mert még nem mentem föl Atyámhoz; hanem menj atyámfiaihoz, és mondd nekik: Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez. 18 S elméne Mária Magdolna, hirűl vivén a tanítványoknak: hogy láttam az Urat, és ezeket mondotta nekem. 19 Mikor tehát este lőn azon nap, a hét első napján, és az ajtók betéve voltak ott, hol a tanítványok egybegyűltek vala a zsidóktól való félelmök miatt, eljöve Jézus, és megálla középen, és mondá nekik: Békeség nektek! 20 És midőn ezt mondotta, megmutatá nekik kezeit és oldalát. Örvendének a tanítványok, látván az Urat. 21 Mondá azért nekik ismét: Békeség nektek! A mint engem küldött az Atya, én is küldelek titeket. 22 Ezeket mondván, rájok lehele, és mondá nekik: Vegyétek a Szentlelket. 23 A kiknek megbocsátjátok bűneiket, megbocsáttatnak nekik; és a kiknek megtartjátok, meg vannak tartva. 24 Tamás pedig, egy a tizenkettő közől, ki kettősnek mondatik, nem volt velök, mikor eljött Jézus. 25 Mondák tehát neki a többi tanítványok: Láttuk az Urat. Ő pedig mondá nekik: Hacsak nem látom az ő kezein a szegek liggatását, és ujjamat a szegek helyére nem bocsátom, és kezemet az ő oldalába nem bocsátom, nem hiszem. 26 És nyolcz nap mulva, ismét bennvalának az ő tanítványai, és Tamás is velök. Eljöve Jézus a bezárt ajtón át, és megálla középen, és mondá: Békeség nektek! 27 Azután mondá Tamásnak: Ereszd ide be ujjadot, és lásd kezeimet; és hozd ide kezedet, és bocsásd az én oldalamba, és ne légy hitetlen, hanem hivő. 28 Felelé Tamás, és mondá neki: Én Uram, és én Istenem! 29 Mondá neki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás! hittél; boldogok, a kik nem láttak, és hittek. 30 Sok egyéb jelet is cselekvék ugyan Jézus az ő tanítványai láttára, melyek nincsenek megírva e könyvben; 31 ezek pedig megirattak, hogy higyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia; és hogy hivén, életetek legyen az ő nevében.
Idézi 340
- Ez a fejezet CCC(¶1485)Fidei Donum(§42)Pastores Dabo Vobis(§14)
- v. 1 CCC(¶2174)Summa (EN)(III 51.4
III 53.2 Dies Domini(§20)Dominum Et Vivificantem(§24)Novo Millennio Ineunte(§35)III 83.2) - v. 2 CCC(¶640)Dominum Et Vivificantem(§24)Verbum Domini(§5)
- v. 3 CCC(¶514)Dominum Et Vivificantem(§24)
- v. 4 Dominum Et Vivificantem(§24)
- v. 5 CCC(¶640)Dominum Et Vivificantem(§24)
- v. 6 CCC(¶640)Dominum Et Vivificantem(§24)
- v. 7 CCC(¶515
¶640) Dominum Et Vivificantem(§24) - v. 8 CCC(¶640)Dominum Et Vivificantem(§24)Lumen Fidei(§30)Verbum Domini(§5)
- v. 9 Dominum Et Vivificantem(§24)
- v. 10 Dominum Et Vivificantem(§24)
- v. 11 CCC(¶641)Kérdések(Women in the Church)Dominum Et Vivificantem(§24)Ecclesia In America(§8)
- v. 12 CCC(¶641)Kérdések(Women in the Church)Dominum Et Vivificantem(§24)Ecclesia In America(§8)
- v. 13 CCC(¶640
¶641) Summa (EN)(III 84.4)Kérdések(Women in the Church)Dominum Et Vivificantem(§24)Ecclesia In America(§8) - v. 14 CCC(¶641
¶645 Kérdések(Women in the Church)Dominum Et Vivificantem(§24)Ecclesia In America(§8)Lumen Fidei(§30)¶659) - v. 15 CCC(¶641
¶645 Kérdések(Women in the Church)Dominum Et Vivificantem(§24)Ecclesia In America(§8)¶659) - v. 16 CCC(¶641
¶645) Kérdések(Women in the Church)Dominum Et Vivificantem(§24)Ecclesia In America(§8)Mulieris Dignitatem(§16) - v. 17 CCC(¶443
¶641 Summa (EN)(III 20.2¶645 ¶654 ¶660 ¶2795) III 23.2 Kérdések(Women in the Church)Amoris Laetitia(§255)Dominum Et Vivificantem(§24)Ecclesia In America(§8)Mulieris Dignitatem(§16)Sacerdotalis Caelibatus(§22)III 55.1 III 55.6 III 57.1 III 80.4) - v. 18 CCC(¶641)Kérdések(Women in the Church)Dominum Et Vivificantem(§24)Ecclesia In America(§8)Lumen Fidei(§30)Mulieris Dignitatem(§16)
- v. 19 CCC(¶575
¶643 Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma(491)Summa (EN)(Suppl 83.2¶645 ¶659 ¶1485) Suppl 83.3) Alapvető imádságok(Rózsafüzér)Kérdések(Confession after a long time)Dies Domini(§1§18 Dives In Misericordia(§8)Dominum Et Vivificantem(§24)Ecclesia In Medio Oriente(§9)Novo Millennio Ineunte(§35§20 §33) §58) - v. 20 CCC(¶645)Summa (EN)(III 55.3)Kérdések(Confession after a long time)Dies Domini(§1
§18 Dives In Misericordia(§8)Dominum Et Vivificantem(§24)Evangelii Gaudium(§5)Novo Millennio Ineunte(§19§56) §35) - v. 21 CCC(¶448
¶645 Kompendium(175)Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma(491)Kérdések(Confessing to a priest¶730 ¶858 ¶1087 ¶1120 ¶1441) Confession after a long time) Ad Catholici Sacerdotii(§7§12) Ad Gentes(§5)Apostolos Suos(§1)Christus Dominus(§1)Dies Domini(§1§18) Dives In Misericordia(§8)Dominum Et Vivificantem(§24)Ecclesia de Eucharistia(§22)Ecclesia In Africa(§12)Ecclesia In America(§66)Ecclesia In Asia(§9)Fidei Donum(§11§16) Fin Dal Principio(§3)Humani Generis Redemptionem(§102)Immortale Dei(§5§14) Lebanon(§22§32) Lumen Gentium(§17§18 Mediator Dei(§35§19) §40 Menti Nostrae(§7)Mystici Corporis Christi(§63§55) §65) Novo Millennio Ineunte(§35)Pastores Dabo Vobis(§14)Pastores Gregis(§1)Presbyterorum Ordinis(§2)Redemptor Hominis(§18§19) Redemptoris Mater(§26)Redemptoris Missio(§22§23) Rosarium Virginis Mariae(§40)Sacramentum Caritatis(§12)Satis Cognitum(§7§14) Unitatis Redintegratio(§2)Verbum Domini(§15§93) Vita Consecrata(§25) - v. 22 CCC(¶645
¶730 Kompendium(201¶788 ¶976 ¶1087 ¶1120 ¶1287 ¶1441 ¶1485 ¶1556) 298) Summa (EN)(I 91.4III 3.8 Alapvető imádságok(Rózsafüzér)Kérdések(Confessing to a priestSuppl 19.5 Suppl 20.1 Suppl 35.4 Suppl 37.5) Confession after a long time) Africae Munus(§8)Apostolos Suos(§2)Deus Caritas Est(§19)Dies Domini(§1§18 Dives In Misericordia(§8)Divinum Illud Munus(§7)Dominum Et Vivificantem(§24§28) §31 Ecclesia In Asia(§16§40 §41 §42) §43) Ecclesia In Oceania(§5)Evangelii Nuntiandi(§75)Lebanon(§22§32) Lumen Gentium(§19§21) Mortalium Animos(§8)Mystici Corporis Christi(§25§30 Novo Millennio Ineunte(§18§54 §56 §63 §65) §35) Pastores Dabo Vobis(§14)Pastores Gregis(§6)Reconciliatio Et Paenitentia(§4§29) Redemptor Hominis(§19)Redemptoris Missio(§22)Rosarium Virginis Mariae(§21)Sacramentum Caritatis(§12)Unitatis Redintegratio(§2)Verbum Domini(§15) - v. 23 CCC(¶645
¶976 Kompendium(201¶1087 ¶1120 ¶1441 ¶1461 ¶1485 ¶1556 ¶2839) 298) Summa (EN)(I 43.7III 3.8 Kérdések(Confessing to a priestIII 84.3 Suppl 8.1 Suppl 18.1 Suppl 19.5 Suppl 20.1 Suppl 37.5 Suppl 40.6) Confession after a long time) Ad Catholici Sacerdotii(§11§16) Apostolos Suos(§2)Dies Domini(§1§18 Dives In Misericordia(§8)Divinum Illud Munus(§7)Dominum Et Vivificantem(§40§28) §41 Ecclesia In Asia(§16)Incarnationis Mysterium(§9)Lebanon(§22§42) §32) Lumen Gentium(§19§21) Mulieris Dignitatem(§26)Novo Millennio Ineunte(§35)Pastores Dabo Vobis(§14)Pastores Gregis(§6)Redemptoris Missio(§22)Rosarium Virginis Mariae(§21)Unitatis Redintegratio(§2) - v. 24 CCC(¶644
¶645) Kérdések(Atheism and unbelief)Apostolos Suos(§1)Novo Millennio Ineunte(§19) - v. 25 CCC(¶644
¶645) Kérdések(Atheism and unbelief)Novo Millennio Ineunte(§19§59) - v. 26 CCC(¶644
¶645 Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma(491)Summa (EN)(III 14.1¶659) III 54.1 Kérdések(Atheism and unbelief)Dies Domini(§33)Ecclesia In Africa(§12)Novo Millennio Ineunte(§19)III 55.3 Suppl 83.2 Suppl 83.3) - v. 27 CCC(¶644
¶645) Summa (EN)(III 54.4)Kérdések(Atheism and unbelief)Dies Domini(§29)Novo Millennio Ineunte(§19§20 §21) - v. 28 CCC(¶448)Kérdések(Atheism and unbelief)Dies Domini(§29)Haurietis Aquas(§25
§49 Novo Millennio Ineunte(§19§92) §20 §21) - v. 29 Summa (EN)(II-II 1.4
III 41.2 Kérdések(Atheism and unbeliefIII 54.4 III 55.5) Miracles and relics) Dies Domini(§33)Ecclesia In Africa(§12)Novo Millennio Ineunte(§19) - v. 30 CCC(¶514)
- v. 31 CCC(¶105
¶442 Summa (EN)(I 1.8¶514) I-II 106.1) Catechesi Tradendae(§1)Dei Verbum(§11)Lumen Fidei(§18) - v. 1923 Dies Domini(§1)