Izaiás jövendölése 32

Az új ország boldogsága. Fenyegetés a még előbb bekövetkező büntetésekkel. Az ezekre következő boldog lét.

Ime igazságban országol a király, és a fejedelmek elsők lesznek az itéletben. És olyan leszen a férfiú, mint rejtekhely a szél elől, és menedék a förgeteg elől, mint a vízpatakok a szomjúságban, és a kiálló kőszirt árnyéka a puszta földön. Nem lesznek homályosak a látók szemei, és a hallók fülei szorgalmasan figyelmeznek. És az értetlenek szive tudományt tanúl, és a hebegők nyelve gyorsan és tisztán beszél. Nem mondatik többé fejedelemnek az, ki esztelen, sem a csalárd nem hívatik nagyobbnak; mert a bolond balgaságokat szól, és szive hamisságot forral, úgy, hogy képmutatást viszen végbe, és az Úrnak csalárdúl szól; és üresen hagyja az éhező lelkét, és a szomjúhozótól italát elveszi. A csalárdnak igen gonosz eszközei vannak; mert ő gondolatokat forral a szelídek vesztére hazug beszéd által, mikor a szegény igazat szól. A fejedelem pedig azokról gondolkodik, mik fejedelemhez méltók, és ő a vezérek fölött áll. Gazdag asszonyok! keljetek föl, és halljátok az én szómat. Gondtalan leányzók! vegyétek füleitekbe beszédemet. Mert nap és esztendő után megháborodtok, ti gondatlanok! mivel vége a szüretnek, szedés nem jön többé. Álmélkodjatok, gazdag asszonyok! reszkessetek, gondatlanok! vetkezzetek le és szégyenűljetek meg, övezzétek föl ágyékaitokat. Sírjatok az emlők felett, a kívánatos tartomány, a termékeny szőllő felett. Az én népem földén tövisek és burjának növekednek, mennyivel inkább az örvendező város minden örömházában. Mert a palota elhagyatik, a város népsokasága elfogy; kézzelfogható sötétség jön a barlangokra mindörökké, a vadszamarak örömére, a nyájak legeltetésére, mígnem a lélek kiöntetik ránk a magasságból; és a puszta Kárméllá leszen, és a Kármél vadonnak fog tartatni. És itélet lakik majd a pusztában, és igazság ül a Kármélon. És az igazság eredménye békeség leszen, és az igazság műve csend és biztosság mindörökké. És az én népem a béke szépségében fog lakni, és a biztosság hajlékaiban, és bőséges nyugodalomban. De jégeső száll a vadonra, és megalázva megaláztatik a város. Boldogok vagytok, kik minden vizeknél vettek, ott hagyván járni az ökör és szamár lábait.

Idézi 29