Szt. János evangélioma 19

Jézus megostoroztatik és tövissel koronáztatik. Pilátus meg akarja menteni Jézust, de végre az emberektől való félelemből halálra itéli. Krisztus kivezettetik és keresztre feszíttetik. János és Mária a kereszt alatt. Jézus szomjúhozása és halála. Oldala megnyittatik. József és Nikodémus eltemetik Jézust.

Jézust megostorozzák
Akkor tehát Pilátus fogván Jézust, megostoroztatá.
Jézust tövissel koronázzák
És a vitézek koronát fonván tövisekből, az ő fejére tevék, és bíborruhát adának rája, és hozzája menének, és mondák: Üdvözlégy, zsidók királya! És arczúl csapdosák őt. Kiméne tehát ismét Pilátus, és mondá nekik: Ime kihozom nektek őt, hogy megismerjétek, hogy semmi okot sem találok őbenne. (Kiméne pedig Jézus, töviskoronát viselvén és bíborruhát). És mondá nekik: Ime az ember! Midőn tehát látták őt a főpapok és szolgák, kiáltának, mondván: Feszítsd meg, feszítsd meg őt! Mondá nekik Pilátus: Vegyétek ti őt, és feszítsétek meg; mert én nem találok okot őbenne. Felelék neki a zsidók: Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát. Midőn pedig Pilátus hallotta e beszédet még inkább megijede. És ismét beméne a tanácsházba, és mondá Jézusnak: Honnan való vagy te? Jézus pedig nem ada feleletet neki. Mondá azért neki: Nekem nem szólasz-e? Nem tudod-e, hogy hatalmam vagyon megfeszítésedre, és hatalmam vagyon elbocsátásodra? Felelé Jézus: Nem volna semmi hatalmad ellenem, ha teneked onnan felülről nem adatott volna; azért annak, ki engem neked átadott, nagyobb bűne vagyon. És ettőlfogva azon volt Pilátus, hogy elbocsássa őt. De a zsidók kiáltának, mondván: Ha ezt elbocsátod, nem vagy a császár barátja; mert mindaz, ki magát királylyá teszi, ellenemond a császárnak. Pilátus tehát midőn e beszédeket hallotta, kihozá Jézust, és az itélőszékbe üle azon helyen, mely kövezetnek mondatik, zsidóúl pedig Gabbatának. Vala pedig a húsvét készületnapja, mintegy hat óra tájban mondá a zsidóknak: Ime a ti királyotok!
Jézust bemutatják a népnek
Azok pedig kiáltának: Vidd el, vidd el, feszítsd meg őt! Mondá nekik Pilátus: A ti királytokat feszítsem-e meg? Felelék a főpapok: Nincs királyunk, hanem csak császárunk. Akkor azért kezökbe adá őt, hogy megfeszíttessék. Átvevék tehát Jézust, és kivezeték. Ki a keresztet hordozván magának, kiméne azon helyre, mely agykoponya helyének mondatik, zsidóúl pedig Golgotának.
Jézust keresztre szegezik
A hol megfeszíték őt és vele más kettőt kétfelől, középen pedig Jézust. Fölirást is íra pedig Pilátus, és a kereszt fölé tevé. Vala pedig írva: A názáreti Jézus, a zsidók királya. Ezt a fölirást pedig sokan olvasák a zsidók közől; mert a városhoz közel vala a hely, hol megfeszítteték Jézus. És írva vala zsidóúl, görögűl és latinúl. Mondák azért Pilátusnak a zsidók főpapjai: Ne írjad, a zsidók királya, hanem hogy ő mondotta: A zsidók király vagyok. Felelé Pilátus: A mit írtam, megírtam. A vitézek pedig, miután megfeszítették őt, vevék az ő ruháit, (és négy részre oszták, mindenik vitéznek egy részt), s a köntöst is. Varratlan vala pedig a köntös, felülről egészen szőve. Mondák azért egymásnak: Ne metéljük el azt, hanem vessünk sorsot rája, kié legyen. Hogy beteljesedjék az írás, mely így szól: Eloszták az én ruháimat magok között, és köntösömre sorsot vetének. És a vitézek ezt meg is cselekedték. Állanak vala pedig Jézus kereszte mellett az ő anyja, és anyjának rokona Mária, Kleofás felesége, és Mária Magdolna. Jézus tehát látván anyját és az ottálló tanítványt, kit szeret vala, mondá anyjának: Asszony! íme a te fiad. Azután mondá a tanítványnak: Ime a te anyád! És azon órától a tanítvány őt magához vevé. Azután tudván Jézus, hogy minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az írás, mondá: Szomjúhozom! Vala pedig ott egy edény tele eczettel. Amazok tehát a szivacsot megtöltvén eczettel és izsópra tűzvén, az ő szájához nyujták. A mint tehát Jézus az eczetet vette, mondá: Beteljesedett! És lehajtván fejét, kiadá lelkét. A zsidók pedig (mivel készületnap vala), hogy ne maradjanak a kereszten a testek szombaton (mert az ama nagyszombat vala), kérék Pilátust, hogy töressenek meg azok szárai, és vétessenek le. Eljövének tehát a vitézek, és az elsőnek megtörék ugyan szárait, a másiknak is, ki megfeszíttetett vala ővele. Mikor pedig Jézushoz jöttek, látván őt, hogy már meghalt, nem törék meg szárait, hanem egy a vitézek közől lándzsával megnyitá az ő oldalát, és legottan vér és víz jöve ki. És a ki látta ezt, bizonyságot tesz erről, és igaz az ő bizonysága. És ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higyetek. Mert ezek azért történtek, hogy beteljesedjék az irás: Csontot meg ne törjetek benne. És ismét más irás mondja: Meglátják, a kit általvertenek. Ezekután pedig kéré Pilátust az arimateai József (azért mivel tanítványa vala Jézusnak, de titokban a zsidóktól való félelem miatt), hogy Jézus testét levehesse. És megengedé Pilátus. Eljöve tehát és levevé Jézus testét. Eljöve pedig Nikodémus is, ki Jézushoz először éjjel jött vala, mirrha- és áloe- vegyitéket hozván mintegy száz fontot.
A tanítványok siratják a halott Jézust
Vevék tehát Jézus testét, és azt lepedőkbe takarák fűszerekkel, a mint szokás a zsidóknál temetni.
Jézust sírba teszik
Vala pedig azon helyen, hol ő felfeszíttetett, egy kert, és a kertben egy új sírbolt, melybe még senki sem tétetett vala. Azért a zsidók készületnapja miatt, mivelhogy a sír közel vala, oda tevék Jézust.

Idézi 202